Autómentes nap

Posted
Autómentes nap talicskával, kerékpárral, rollerrel és staféta sétával
Iskolánk minden év szeptember 22-én csatlakozik az autómentes naphoz. Idén sem tettünk másként. Az iskola környékén mindössze két autó árválkodott, ami azt jelenti, hogy a felnőttek is komolyan vették a felhívást. A gyerekek gyalog, biciklivel jöttek suliba, de volt, aki rollerrel érkezett. Czentyéné Kerti Judit tanárnő negyedikesei a Petőfi tértől közösen indultak el az iskola felé egy jó nagy figyelemfelkeltő táblával, és ki-ki a maga járgányával.

A legnagyobb feltűnést mégis Jutka néni keltette, aki vállalta, hogy a gyerekek táskáját talicskával tolja el az iskoláig. Hősiesen végre is hajtotta az önként vállalt feladatot. A nap további részében az osztályok egymás után indultak egy-egy nagyobb staféta-sétára, hogy még inkább felhívják a figyelmet a tiszta levegő fontosságára. A jól sikerült nap főszervezője Marozsán Tiborné volt. KGYZE