Néhány gondolat Szabó Mónika néniről

Posted

Szeptember óta Szabó Mónika Éva néni az új református hittant tanító tanár néni az iskolában. Neki tettünk fel néhány kérdést, hogy jobban megismerjük. Már beszélgetésünk elején kimutatta kedvességét és szeretetét.

Mónika néni Nyíracsádon él, Erdélyből költözött ide kisfiával, és jól érzi itt magát. Azért választotta a nyíracsádi iskolát, mert szeretett volna helyben maradni, így több időt tölthet kisfiával is, de átjár még Mártonfalvára is, ahol szintén református hittant oktat. A nyíracsádi gyerekeket szereti, és azt gondolja róluk, hogy elevenek és életrevalók. Mónika néni azt is elmondta, hogy azért választotta a hittan tantárgyat, mert gyerekkorától egy aktív keresztény református közösségben élt. Megtudtuk tőle, hogy kedvenc színe a zöld, kedvenc étele pedig a rakott karfiol.

Reméljük, hogy még sokáig itt lesz nálunk, és tanít az iskolánkban.

Gyulaházi Anna és Tóth Zsuzsanna 6.B